udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Elor Emina

2000. december 4.

Dec. 2-3-án, tizenegyedik alkalommal szervezték meg a Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny Kárpát-medencei döntőjét Szatmárnémetiben. A temetőben Veres István, a Szatmári Friss Újság főszerkesztője, Gellért Sándor személyes ismerőse mondott beszédet a költő sírjánál. Az idei döntőn huszonkilenc versenyző vett részt, akik a Vajdaságban, Felvidéken, Magyarországon és Erdély megyéiben megrendezett elődöntőknek voltak a győztesei. Az idei versenyt a zsűri az eddigi legszínvonalasabb vetélkedőjének minősítette. Az első vajdasági lány lett /Elor Emina, Palics/, a második Czompa Andrea /Szatmárnémeti/. Valamennyi versenyzőnek díjat adott a Szent-Györgyi Albert Társaság, a Bíró Lajos Ökológiai Társaság és a Szatmár Megyei Múzeum Kisebbségi Osztálya. /Elek György: Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny tizenegyszer. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 4./

2010. június 28.

A sepsiszentgyörgyi színház kapta a kisvárdai fesztivál fődíját
A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kapta a határon túli Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját – közölte Nyakó Béla, a rendező kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója vasárnap az MTI-vel.
A kilencnapos fesztiválon, melyen négy szomszédos ország, Szerbia, Szlovákia, Románia és Ukrajna 22 magyar nyelvű társulata vett részt, a sepsiszentgyörgyi művészek a Mizantróp című darab előadásával érdemelték ki a Nemzeti Erőforrásokért Minisztérium által felajánlott fődíjat – mondta az intézményvezető. Hozzátette: a zsűri díjazta a Marosvásárhelyi York Stúdió, a Csíkszeredai Csíki Játékszín, a Szatmárnémeti Északi Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Beregszászi Magyar Drámai Színház és az Újvidéki Színház versenyelőadását is. Nyakó Béla tájékoztatása szerint a legjobb szórakoztató előadásért járó díjat a Temesvári Csiky Gergely Színház vehette át, az Ájlávju című darabjáért. A közönség díját a Kassai Thália Színház érdemelte ki, a Valahol Európában című előadásával. A fesztivál szombat éjszakai záróünnepségén a Nemzeti Erőforrásokért Minisztérium több évtizedes kiemelkedő művészi munkájáért Életmű-díjat adományozott Halasi Erzsébetnek, a Nagyváradi Állami Színház és Kolár Péternek, a Kassai Thália Sínház igazgatójának. A Duna Televízió különdíját kapta a 20 éves jubileumát ünneplő Újvidéki Tanyaszínház teljesítményének elismeréséül Magyar Attila igazgató. A kisvárdai fesztiválon nyújtott egyéni alakításáért díjat vehetett át Veress Albert, Benedek Ágnes, a Csíkszeredai Csíki Játékszín, Gál Tamás, a Dunaszerdahelyi Epopteia Társulat, Pálffy Tibor, Kicsid Gizella, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, László Csaba, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Vicei Natália, a Szabadkai Népszínház és Elor Emina, az Újvidéki Színház művésze.
Népújság (Marosvásárhely)

2014. június 16.

Különdíjas a Tompa Miklós Társulat
Véget ért a Pécsi Országos Színházi Találkozó
Az Újvidéki Színház Kokan Mladenovic által rendezett Opera ultima című darabja lett a legjobb előadás a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait gálaest keretében a Pécsi Nemzeti Színházban adták át szombaton.
A szakmai zsűri értékelése alapján az Opera ultimában játszott a legjobb női főszereplő, Elor Emina, és ez a darab kapta a Marina Sremac munkáját dicsérő legjobb jelmez díját is.
A budapesti Katona József Színház Fényevők című darabja kapcsán kapta meg a legjobb rendezésért járó díjat a szakmai zsűri döntése alapján Ascher Tamás. A legjobb női mellékszereplőnek járó díjat is e darabban nyújtott alakításáért vehette át Jordán Adél.
A fővárosi Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge közös produkciójában Paul Foster: I. Erzsébet című darabja is többszörös sikert aratott a szakmai zsűri körében: Fodor Tamásnak ítélték oda a legjobb férfi főszereplő, Kaszás Gergőnek pedig a legjobb mellékszereplő díját.
A budapesti Örkény István Színház a Mohácsi-testvérek: A képzelt beteg című előadásához is két elismerés fűződik: Mohácsi István és Mohácsi János a legjobb dramaturgiáért, Fodor Viola pedig a legjobb díszletért járó díjat kapta a szakmai zsűritől.
A legjobb színházi zene díját Kovács Mártonnak ítélték oda az A képzelt beteg és a Fényevők című előadásának zenéjéért.
A bírálók különdíjjal jutalmazták a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát az Alkésztisz című darabért. A színész zsűri a legjobb férfialakításért járó díjat az Újvidéki Színház Opera ultima című előadásában nyújtott alakításáért Balázs Áronnak ítélte oda. A legjobb női alakításért járó elismerést pedig Hay Anna vehette át, aki a budapesti Kerekasztal Színház és a szintén fővárosi Szputnyik Hajózási Társaság közös darabjában, az A hosszabbik útban kapott szerepet.
A Fidelio díját szintén a színész zsűri döntése alapján ítélték oda a legjobb 30 év alatti színészeknek. Az elismerést a Miskolci Nemzeti Színház Bródy Sándor: A tanítónő című darabjában nyújtott alakításáért Lovas Rozi, valamint a fővárosi Vígszínház Sütő András: Az álomkommandó című darabjában szereplő Molnár Áron vehette át.
A közönség zsűri díját idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadása érdemelte ki.
A Színházi Dolgozók Szakszervezete a Básti Lajos- díjat a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös darabjában, a Székely Csaba: Bányavakságában nyújtott alakításáért Köles Ferencnek, a pécsi teátrum művészének ítélte oda. A szombaton véget ért fesztivál versenyprogramjában 13 versenyprodukció szerepelt.
A tíznapos fesztivál mintegy 50 ezer látogatót vonzott, ebből mintegy nyolcezren láthatták as versenyprogram előadásait. Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék